A nevelés is egy amolyan hullámvasút, mint minden, aminek valamilyen folyása, folyamata van az életünkben. Sokszor élem meg ezeket a fent-lent kontrasztokat, mint anya. És ilyenkor mindig arra jutok, hogy a gyermekem megszavazta nekem a bizalmat, így fel kell nőnöm ehhez a szerephez. Nem fecsérelhetem arra az energiámat, hogy önvádba kergetem magam, és azon nyüglődöm, hogy mely pontokon nem vagyok jó szülő.
Esetleg elkezdem másokhoz hasonlítgatni magam, és olyan mércéket állítok, amelyek sose lehetnek az én mércéim, hiszen légből kapottak…
De nincs menekvés, megszáll a szaranya érzés.
Így aztán feltehetem magamnak a kérdést, kibeszélhetem a hallgatópárommal, miért is érzem magam rosszanyának…
- miért érzem úgy, hogy nincs türelmem, hogy rosszul csinálom…
- miért érzem azt, hogy nem vagyok elég jó
- miért nem hiszem el, hogy senkinek nem jön minden csak úgy zsigerből, és hogy ez tanulható
- miért nem hiszem el, hogy jogomban áll hibázni, és, ha van az életnek olyan területe, ahol megtanulhatjuk a hibák felismerését, elismerését, és a kijavításának módját, akkor ez az.
Nagy károkat lehet okozni a gyermekeinkben, ez tény, de senki soha nem szavaz nekünk akkora bizalmat, és senki nem fogja olyan kitartással és megbocsátással végigkísérni a fejlődésünk útját, mint ők. Hisznek, és hinni fognak abban, hogy képesek vagyunk rá. És ezt bizonyítani nekik, sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen plecsnit tűzzek a mellkasomra, mint mintaszülő…
Tehát, mik is azok, amiket egy hallgatópárban, vagy egy támogató csoportban mondok ilyenkor:
- megkérdezem, miért vagyok bizonytalan, mit érzek emögött az érzés mögött
- elmondom, képes vagyok rá, meg tudom csinálni
- megerősítem magamban, hogy hinnem és bíznom kell a megérzéseimben és a szülői ösztöneimben
- aztán megkeresem azt a belső, esetleg külső hangot, amely azt erősíti bennem, hogy nem vagyok elég jó, türelmes, kitartó, stb. Ha megtalálom, elmondom neki, hogy nincs igaza, és megerősítem magamban azt, hogy jó vagyok, kitartó és türelmes
Sokféleképpen lehet végigmenni azon a munkán, hogyan erősítsük meg magunkat, a saját magunkba vetett hitünket. Sokszor tényleg nehéz elhinni, hogy jó szülők vagyunk, oly sok mindent nem tudunk nyújtani a gyermekünknek. De egyet egészen biztosan: szeretetet, azt határtalanul, sok játékot, nevetést, mulatságot, meghallgatást, jelenlétet, biztos és biztonságos határokat.
Nézzük egy másik oldalról: a gyerekek minden tökéletlenségünkkel imádnak bennünket! teljes bizalmukat élvezhetjük, és mindent megbocsátanak. Adj esélyt nekik, hogy szerethessenek olyannak, amilyen vagy, és adj esélyt magadnak, hogy a gyereknevelésben ne csak a feladatot és a nehézséget lásd, hanem élvezd! Hisz minden nehézség és felelősség mellett ez egy jó muri! 🙂
Kommentek