Mindannyiunk életében vannak fentek és lentek, és ezt létünk minden területén érezzük.
A gyermekeinkkel töltött minőségi idő is gyakran kárát látja ennek, összecsapnak a hullámok a fejünk felett, túl sok az elintéznivaló, vagy éppen a munkánk, esetleg más dolgunk miatt folyamatosan csörög a telefon, és bár mi magunk is legszivesebben kihajítanánk az ablakon. A csodálatos technikai vívmány bizony igencsak felgyorsította az életünket, és mindenhová követ minket, így mindig mindenhol megtalálnak minket.
Kislányom 3,5 éves volt, amikor egy olyan megbizatáson dolgoztam, amely rengeteg telefonálást követelt, nekem is sokat kellett telefonálni, de engem is gyakran hívtak. Gyermekem csak meglátta a telefont a kezemben, és már könyörögni kezdett, hogy ne telefonáljak, ha megcsörrent, kérte, hogy ne vegyem fel, és éreztem, hogy mennyire rossz érzés neki, hisz akkoriban oly sokszor szakította meg a közösen töltött időt a telefonálás. Ilyenkor bizony a váratlanul érkező félbeszakítás egy kellemesen töltött közös momentum alatt olyan számukra, mint derült égből a villám.
Éreztem, hogy ezen most könnyítenem kell, mert így nehéz lesz mindkettőnk számára, így a következőt vetettem be:
Megbeszéltük a következő gyermekidő időpontját, és én pedig beállítottam a telefonomon a rendes csörgéssel egy időzített ismétlődő ébresztést (de megkérheted egy barátnőd, anyukád, stb, hogy hívjon) éppen a gyermekidő kellős közepére. Persze ennek önmagában semmi jelentősége, hiszen gyermekidő alatt egyébként sem vesszünk fel telefont, stb.
Ám ezóttal, mikor a gyermekidő nagy játékos programjában voltunk, és megszólalt a telefon egy pillanatra átvettem az irányítást, és játékos morgolódással előadtam: ó hogy az a fránya telefon már megint csörög, és megzavarja a legfontosabb időnket! Hé te! hát nem tudod, hogy ilyenkor nem csöröghetsz! csend legyen!
Majd felkaptam, és gyorsan bedugtam egy párna alá! még hallatszott, így széttárt kezekkel mondtam a kislányomnak: hát úgy látom, nem ért a szép szóból! tegyünk még rá!
így aztán hatalmas párna, takaró, rongy, stb kupacot építettünk rá. Hatalmas kacagással telt az építkezés, és kislányom is olyan hévvel osztotta ki a telefont, amibe beletehette az összes feszültségét, ami érte őt abban az időben a sok telefonálás miatt.
Mikor a Telefon elhallgatott, elővettük, és meg is dícsértük, hogy végre csendben van… csakhogy még 2szer megszólalt a gyermekidő alatt, ám másodszorra nekem már nem is kellett kezdeményeznem, csak segítenem a kislányomnak felépíteni a tornyot, és még rá is feküdtünk a párnakupacra!
Jó nagy muri lett.
Az eredmény? A gyermekidő után, mikor megszólalt a telefonom, a kislányom rá se hederített, ha meg nekem kellett telefonálnom, és a játék közepén voltunk, akkor a gyermekem közölte velem, hogy mami, most telefonálhatsz, de gyermekidő alatt megint elhallgattatjuk a telefont. 🙂
Jó mulatást, ésjó kapcsolódást!
Kommentek